|
A DVTK - Videoton mérkőzés előtt felavatták az új lelátórészt a "napos oldalon".
Káli Sándor, Miskolc polgármestere megköszönte a kormánynak a támogatást, valamint a város képviselőinek, hogy megszavazták a stadionrekonstrukció folytatását. Az egykori diósgyőri játékosok nevében Oláh Ferenc mondott köszöntőt. "Remélem, hogy a jövőben tovább fog szépülni az aréna"-tette hozzá a legendás futballista. Nagy László a kivitelező nevében bejelentette a polgármesternek, hogy elkészült a tribün. A lelátó elején lévő tábláról Káli Sándor, Oláh Ferenc és Nagy Béla, a klub ügyvezetője vette le a leplet. |
|
|
Nagy sikerrel zárult a 100 év 100 kép kiállítás |
|
Nagy sikerrel zárult az MKF Egyesület és a Diósgyőr 100 Egyesület által a Club Miskolcba szervezett 100 év 100 kép kiállítás az idén centenáriumát ünneplő DVTK futballcsapat történelméből. A kiállítást több mint 2500-an látogatták eddig, köztük a DVTK legendás aranycsapatának tagjai (Oláh, Tatár, Salamon, Teodoru, Szabó, Veréb, stb.), Tornyi Barnabás, a csapat jelenlegi edzője és a VB bronzérmes U20-as válogatott Takács Péter. A látogatók írásos és videó üzenetet is hagyhattak az utókornak valamint a csapat jelenlegi játékosainak. |
|
Bővebben...
|
Kedves Barátunk!100 éves születésnapját ünnepli az idén a DVTK futballcsapata. Mi, a Club Miskolc aktivistái és a Diósgyőr100 Egyesület volt és jelenlegi labdarúgói úgy döntöttünk, hogy a Kocsonyafesztivál idejére egy olyan kiállítást rendezünk, amely fotókon keresztül dolgozza fel a DVTK klubjának 100 évét. 100 év 100 kép – ezt a címet adtuk a tárlatnak, amely amatőr és profi fotókon, hivatalos és magángyűjtemények darabjain keresztül mutatja be a DVTK 100 éves történelmét. |
|
Bővebben...
|
|
|
Diósgyőr ordító és dekázó verseny a Kocsonya-Fesztiválon |
|
Miskolc városa köszöntötte 100 éves csapatát! |
SAJTÓKÖZLEMÉNYTöbb száz játékos és több ezer szurkoló ünnepelt a DVTK centenáriumi rendezvényén A hétvégén ünnepelte alapításának 100. évfordulóját Miskolc város csapata, a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre. Szombaton délelőtt a szurkolók a Vasgyári temetőben megkoszorúzták az egyesület első elnökének, Vanger Vilmos sírját. Kora délután a DVTK edzőmérkőzést játszott a csapat román Ariesul Turda ellen a diósgyőri műfüves pályán, amelyet a szurkolók ingyenesen tekinthettek meg. Délután a városvezetés szervezésében az egykori és a jelenlegi játékosok - több mint 3000 szurkoló jelenlétében - ünnepeltek a Városház téren, ahol fellépett Slamo és az Irigy Hónaljmirigy. |
|
Bővebben...
|
|
|